Kőhúzós bálványprés évszámmal (Verpelét, 1829.)
A településen épségben megmaradt 19. századi prés évtizedekig a Farkas család tulajdonában volt, egykori helyéről a volt Kanzsó birtok kertjéből 2012-ben került az őt megillető mai parkosított területre.
Az itt látható prés az 1920-30-as években került a Farkas család birtokába. A szőlő-kultúra fontos eszköze volt, hiszen több mint 100 hl bor elkészítéséhez használta idős Farkas István verpeléti lakos, az eredeti tulajdonos. A prés minden eleme fából készült. A szőlő kinyomásához szolgáló hatalmas követ facsiga segítségével emelték a szükséges magasságba. A napközben leszedett szőlőt ledarálták, este a présbe rakták. Ebből reggelig a saját súlyánál fogva préselte ki a felhúzott kő a levet. Az egyéni gazdálkodás megszűnését követően a Termelő Szövetkezet 1970-es években Farkas Istvántól megvásárolta a prést, amely így elveszítette eredeti funkcióját.
Új helyén most egyik szép jelképe a Bor és Nóta faluja révén egyre ismertebbé váló Verpelétnek.
Kőhúzós bálványprés bálvány monogrammal, évszámmal (Verpelét, 1829.)
Szerkezetileg a főfás prések kőhúzós, kősúlyos altípusába tartozik. Ezen melence nélküli, lengőorsós példányok, préscsavarjuk alját egy malomkőszerű súllyal terhelik, mely a talaj szintje alatti présgödörbe süllyed. Kősúly helyett olykor az orsóra fakeretet, szánkót erősítenek, s ezt rakják meg nehéz kövekkel.
19. század közepén a fehér szőlőcefrét a lebogyózás után rögtön a présbe teszik. A kék szőlőt nem préselik azonnal, több napig, az erjedés megindulásáig, állni hagyják, naponta többször bunkóval zúzzák, átkeverik, átgyúrják egy nyitott kádban, hogy a cukortartalom minél tökéletesebben kioldódjék. A kádba szűrőkosarat nyomnak, és kimerik a szőlőzúzalékból a mustot, amit lemert mustnak neveznek. Ezt követően esetenként kirostálják a magot, amivel később a savhiányos bort lehet javítani. A cefre kinyomása csavaros és orsós köves présekkel történik. A prés nyomóerejét a kősúly felhajtásával lassan, fokozatosan növelik. Háromszor, négyszer is sajtolnak, közben a törkölyt a garatból kiveszik, egy kádban villával szétdarabolják és átkeverik. Addig ugyanis, míg a nehéz kő a levegőben lóg s így a prés önállóan működik, a munkás más munkát végezhet, esetleg pihenhet.”
https://www.verpelet.hu/turizmus-szabadido/latnivalok/pres#sigFreeId6181723bd0