Adler Mária
1839. augusztus 2‐án született Verpeléten, majd a későbbiekben az újságírói pályát választot‐ta. 1867‐től 1878‐ig szerkesztette Budapesten a Der Kobold című élclapot. Ezt követően Bécs‐be költözött, ahol a Wiener Wespen és a Nationalökonomische Revue című lap belső munka‐társa volt. Az osztrák fővárosban hunyt el 1899‐ben.
Kövér Gyula
1883‐ban született Verpeléten. Miután a fővárosban elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, Münchenben és Párizsban tanult. Műveinek első kiállítását 1909‐ben Budapesten rendezték meg nagy sikerrel. Külföldön is ismertté vált néhány jeles művészi alkotása, például a Ra‐jongók, A sztár és az Ártatlanság. A Sztár című olajfestményét a Műcsarnok 10 000 pengővel jutalmazta. Munkáival részt vett 1936‐ban az Egri Kaszinóban rendezett gyűjteményes kiállí‐táson. Itt a nézők tetszését különösen megnyerte Öreg búcsús című alkotásával, amely a ko‐rabeli sajtó szerint a legszebb kép volt a kiállításon. A képet Eger érseke vásárolta meg.
Kanzsó György
1872‐ben született a szomszédos Feldebrőn, apja, Kanzsó Mátyás helybeli kántortanító volt. Miután fia Egerben elvégezte a római katolikus tanítóképzőt, 1897‐től Verpeléten kapott ál‐lást, ahol 1910‐ig tanított. Ebben az évben egy őt ért baleset miatt nyugdíjazását kérte, s miu‐tán felgyógyult, birtokot vásárolt. Az ő nevéhez fűződik a Népbank megalapítása, de elnöke volt a helybeli Hangya Szövetkezetnek is. Az 1930‐as évek végén a megyei alispánnál köz‐benjárt azért, hogy 50 verpeléti zsellér, illetve szegényparaszt, a Német Birodalomban mun‐kát vállalhasson. A második világháború utáni társadalmi átalakulás az ő életét is gyökeresen felforgatta. Előbb 1949‐ben birtoka egy részét vette el tőle a Földbérlő Szövetkezet, majd 1950‐ben csa‐ládjával együtt a házából is kirakták, mert oda az erdészetet költöztették, majd 1951‐ben hunyt el.
Timon Zsigmond
1817‐ben született Verpeléten vagyontalan kisnemesi családban. A katonai pályát választot‐ta, ahol huszár őrmesterségig vitte. 1848. szeptember 15‐étől a tiszántúli önkéntes nemzetőr‐tábor fő számvevője volt. December 28‐ától századosként szolgált és a feldunai hadtest pénz‐tárának igazgatója lett. 1849. június 21‐étől őrnagyként, a VII. hadtest hadipénztárát vezette. Az aradi várőrséggel együtt esett fogságba augusztus 7‐én, ahol sorozóbizottság elé állítot‐ták. Arról azonban nem tudunk, hogy katonai szolgálatot kellett‐e teljesíteni. Világos után először vasúti hivatalnok, később uradalmi számvevő lett, majd 1876‐ban hunyt el.
Vitéz (bíró) István
1884‐ben született Verpeléten, a mai temető melletti Szamárkútnál, zselléri családban. Apja kiválóan értett a dohánytermesztéshez és a múlt század végétől az első világháborúig több‐ször szegődött el családjával Szabolcs megyébe dohánykertésznek. Munkájával sikerült te‐kintélyes pénzösszeget szereznie, amiből a faluban több mint 10 kat. hold földet vásárolt. Jórészét szőlővel telepítette be, illetve dohányt termelt rajta. Házasságukból két gyermek született, István és József. István örökölte apja Fő utcai (Kossuth Lajos utca) házát, József öcs‐cse pedig az ősi Szamárkútnál lévő lakást. Vitéz István családjával ügyesen gazdálkodott, így az 1920‐as évektől 1944‐ig a falu tekintélyes gazdája lett. Mint a helybeli legnagyobb adófize‐tők egyike, virilis jogon tagja lett a képviselőtestületnek. Nagyon szeretett politizálni, majd az 1930‐as évek elején bekapcsolódott az akkor zászlót bontott Echkardt Tibor vezette Kis‐gazda Pártba, amelynek egészen felszámolásáig, 1949‐ig tagja volt. 1960‐ig egyénileg gazdál‐kodott, s közben kuláklistára tették. 1960‐ban a Dózsa termelőszövetkezetbe kényszerítették, ahol már öreg kora miatt nem dolgozott, s öregségi járadékból élt. Házasságából három gyermek született. Felesége a feldebrői Bodnár Anna 1963‐ban hunyt el. Vitéz István nagyon hosszú életet élt meg, életének 98. évében ragadta el a halál, 1982‐ben.
